HTML

Galen

Friss topikok

Címkék

Szeresd apádat! (2002)

2015.03.04. 23:56 G_Norton

Gerard Depardieu-nek volt évekkel ezelőtt az a szokása, hogy a gyerekeit betolta ilyen-olyan produkcióba, ha ő is szerepet vállalt el, de ezt az akkori francia színészóriásnak elnézték, hisz pusztán a neve emelte a produkciót, akkor is, ha az menthetetlenül rossz volt (és hány ilyen filmje van még Jean Renónak, vagy Christian Clavier-nek). A fia, Guillaume, és a lánya, Julie is így került a színésszakmába, azonban Guillaume 2008-ban elhunyt, Julie pedig valószínűleg soha nem lesz neves színésznő.

aimetonpere.jpg

Az apának mindig is nehéz természetű volt, életrajzi könyvében Depardieu több bizarr részletet közöl (szvsz azokat már tényleg nehéz elhinni, pl hogy ő maga lelőtt két oroszlánt aztán elfogyasztotta őket, vagy hogy férfiprostiként kereste a kenyerét fiatalon), azonban a gyerekeivel való konfliktusok kimaradnak. De valaminek a hatására Guillaume drogozni kezdett, sikerrel leszokott, majd dolgozni kezdett - valahol itt kezdődik el a film is, aminek főszereplője az egymástól elhidegült, a sérelmeket nem felejtő apa, és fia.

A film Jacob Berger regénye alapján készült, ami pedig a szintén nehéz természetű John, és fia, Jacob kapcsolatát dolgozza fel, azaz szépen rímel a Depardieu-k problémájára. A filmben Leo Sheperd, az író elnyeri a Nobel-díjat, ezért motorral szándékozik Stockholmig eljutni, miközben fia, Paul hiábavalóan próbál leülni apjával beszélni a múltról. Egy kisebb balesetet kihasználva ezért elrabolja apját, hogy mindent elrendezhessen.

aimetonpere4.jpg

Ebből indul ki a film felemásan. Egyrészt a két Depardieu játékára nem lehet panasz, amikor egymással kénytelenek beszélgetni, érezhetően nagy a feszültség köztük, de nem tudnak már robbanásközeli állapotba jutni, azon rég túl vannak, hogy igazán haragudjanak egymásra - maradt utána a csalódottság, és a megszilárdult falak, amit maguk köré húztak.

aimetonpere3.jpg

A filmben fantasztikusan idegesítően, és jól játszik Sylvie Testud, aki Shepherd lányát játssza, és kénytelen kvázi titkárnőként dolgozni az apjánál, és elfogadni azt is, hogy az apja választott neki férjet, akit ő nem szeret. A filmben az egy szép pont, hogy Virginia szerepének egészen addig nincs értelme, ameddig viszont nem látja az apját, de nincs benne köszönet, ami egyben a film egyik legkegyetlenebb része.

aimetonpere2.jpg

Amiben viszont alulteljesít a film, az a felesleges, távolról szemlélődő stílus. Pont ez lehetett volna az a film, amiben pontosan végigkövethetjük az apa-fiú göröngyös, akár gyűlölettel, keserűséggel, és rivalizálással teli kapcsolatot, de ehelyett kapunk pár flashbacket, és egy-két vallomást, ezzel elégedjünk meg. Azaz magát a konfliktust nem látjuk, de képzeljük oda, hogy van. Azok a részletek, amiket látunk (pl amikor a 7 éves gyereket ott hagyja az autópálya szélén) önmagában nézve tényleg rázósak, de ennél sokkal mellbevágóbb volt az Ez a fiúk sorsa egy hasonló témában. A témafelvetések ennek ellenére jók, pl a fiúknak mindenképp gyűlölniük kell-e az apjukat, vagy normális-e az, hogy az apa mindent azzal hárít, hogy ő író, és nem figyelhet a gyerekére.

Lehetett volna belőle egy zajos klasszikus, mert minden adott volt hozzá, de a minimalista, távoli ábrázolásmód, és az apa-fia konfliktus ki nem bontása nálam elszalasztott lehetőség. Azért persze érdemes megnézni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://norton91.blog.hu/api/trackback/id/tr477115725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.