HTML

Galen

Friss topikok

Címkék

Mocsok (Filth, 2013)

2014.12.13. 01:10 G_Norton

Irvine Welsh több sikeres regényt írt már, ami a '90-es évek Skócia mindennapjait mutatja be nem mindennapi figurákkal, és olyan depresszív, könyörtelen sztorikkal, hogy sosem lehet biztosra venni, hogy épp elértük a mélypontot. A Filth címre hallgató könyvből tavaly készült egy film Mocsok címmel, ami Welsh általános skót világát jól mutatja be, és James McAvoy is piszok jó benne - és nem  tudom kibírni, hogy ne a Trainspottinggal hasonlítsam össze.

filth01.jpg

Hősünk ezúttal nem az ikonikus Mark Renton, az egyszerű edinboroughi junkie, hanem Bruce Robertson nyomozó: épp a főfelügyelői kinevezésére hajt, aminek érdekében semmi sem riad vissza. Ha kell, nyilvánosan megalázza kollégáit, a főnökénél lehetetleníti el őket, vagy akár nyíltan meg is fenyegeti őket a cél érdekében. Egyébként is egy mizantróp figura, minden probléma nélkül mutat be gyerekeknek, nyomja el a cigijét a kedvenc kanapédon, sároz be akárkit pusztán a hecc kedvéért, esetleg a legjobb barátjának a feleségét zaklatja szexuálisan telefonon. Emellett kokainista, rengeteg iszik és cigizik, és lassan elmosódik nála a határ a valóság és a fantázia között.

Előrebocsátom, hogy nem lett olyan jó, mint a Trainspotting, de nem járt messze tőle. Egyrészt azért, mert Welsh legnépszerűbb regénye több évtize múlva is a Trainspotting (ami már 21 éve jelent meg), és rendelkezik a könyv (értelemszerűen a film is) szerethető karakterekkel - azonban a Mocsokban van a vérgeci rendőrünk, az ő szemszögéből látunk mindent, és egy-két kivételtől eltekintve az összes mellette szereplő (vagy inkább a filmben McAvoy alá asszisztáló) figura karikatúraszerű, nevetségesen elnagyoltak, hogy ezzel bizonyítsák: Bruce-nak igaza van, amikor ezeket a nyomorultakat a földbe tapossa verbálisan, vagy fizikálisan.

Több hasonlóság is felfedezhető még a Trainspottinghoz képest: megvan ugyanaz a harag az átlag skóttal, és a normális átlagélet minden nyűgjével szemben, mindjárt ezzel kezdődik a film ("We are such a uniquely successful race"), mint amivel Rentonék kizárták magukat az életből, és a drogok felé fordultak. Nagyon hasonló pofátlanságokat enged meg magának Bruce mindenkivel szemben, mint ami a Trainspotting könyvváltozatában benne volt (higgyétek el, a könyv sokkal keményebb, mint a film), és valószínűleg a regényben is szerepel (ami idén jelent csak meg magyarul). A drogok is előkerülnek, egymás átverése is, sőt, még egy féktelen, kokainporos-piás-kurvázós karácsonyi parti Hamburgban.

Az első harmada a filmnek kb hozza ugyanazt a féktelen szabadságot, a "szarok én mindenkire és mindenre"-életérzést, a sekélyes örömöt, hogy a férfivécé falán a metroszexuális kollégáját buzinak titulálja - és a megfelelő dramaturgia szerint ezután jön az árnyoldala mindennek. Kezd szétcsúszni a világ, nem tudja olyan kontroll alatt tartani a dolgokat Bruce, ahogy ő szeretné, jön az egyre sűrűsödő, először még pillanatnyi látomások a rémisztő állatfejű emberekről, és a film kezdete óta lebegtetett vágyakozás is egyre erősebb a tökéletes famme fatale, Caroline után, akit Bruce feleségeként ismerünk meg.

filth02.jpg

A kollégákat már említettem, hogy karikatúraszerűen jelennek meg, és mindegyik működik, rendkívül kiszámítható módon viselkednek, ahogy Bruce megjósolta az elején: a metroszexuális kolléga zavartan ellenkezik hogy ő nem buzi, az ifjonc kolléga kisfarkúsága miatt némul el (Jamie Bell ebben a filmben is remek, sajnos sokat kell még várni a Turn második évadára), az enyhén náci kollégát a feleségével képes leszerelni. Egyedül Bruce kolléganője, Amanda (Imogene Poots) az, aki kívül-belül normális, és sikerül letörnie Bruce maga köré épített falát, ami egyben a film legjobb jelenete is volt a számomra.

A zene rendben volt, bár nem olyan ikonikus, mint a Trainspottingé volt anno: próbálja visszaidézni a '90-es évek eleji-közepi Skóciát, csak így 20 évvel később sokkal nehezebb dolga van, mint a már így is rengetegszer emlegetett Trainspottingnak. Azt kicsit olcsó húzásnak tartom, hogy a hamburgi kokó- és kurvatúra aláfestéséül Nena 99 Luftballons-át választották, ennél biztosan lett volna hitelesebb, vagy legalább autentikusabb zene alá...

filth03.jpg

McAvoy ez volt szerintem az eddigi legjobb szerepe: annyi pénzt nem hoz, mint az X-Men filmek , a témaválasztása miatt valószínűleg nem is látták annyian, mint a rettenetes Jane Austen-filmet, viszont itt teljesen kiélhette magát, játszhatta a seggfejet, és a szánnivaló nyomorultat, a vásznon ő tölti el a legtöbb időt. Így is megemlítendő azonban a körülötte feltűnő, három normális ember: az egyetlen barátja, a "szerencsétlen, gazdag balfék" szerepében Clifford Blades (Eddie Marsdan); a már említett rivális kollégája, Amanda (Imogen Poots); és egy névtelen nő a kisfiával (Joanne Froggart), aki hálával tartozik Bruce-nak, mivel ő próbálta megmenteni a férje életét, és lassan Bruce kötődni kezd hozzá - mivel ő is elveszített valakit, valaki fontosat.

filth04.jpg

Bruce mocsokságának titkára a film előrehaladtával természetesen választ kapunk, szép lassan tárja fel az eredetét, és ha az ember nem olvasta a könyvet, illetve semmit sem tud a sztoriról, működni fog nála az utolsó harmadra váró csavar, ami az addig végtelenül ocsmány embert megpróbálja ugyanolyan esendővé, nyomorulttá változtatni. Részben működik is (végülis valahol lehet sajnálni az ilyen embert), részben nem (a felajánlott segítséget nem fogadja el), hogy aztán a film legutolsó jelenetével sokkoljon: "same rules apply". És ez a másik bajom a filmmel a zene egy része mellett.

filth05.jpg

Egyrészt tényleg durva dolgok történnek a filmben, közben viszont a cselekedetek élét veszik el folyamatosan: az ilyenkor megszokott bolondos, primitív zongoraszóló a háttérben, a már-már parodisztikusra vett mellékszereplők viselkedése a filmben, vagy épp a zárójelenet másodpercek alatt való elkenése - mintha az egész csak egy vicc volna, amit nem kell komolyan venni. Képzeljük el a Trainspottinggal, mondjuk hogy Begbie egyik őrjöngését megpróbálta volna Boyle viccesen ábrázolni - nem működött volna igazán. Abban a filmben is vannak vicces jelenetek (pl Renton leszokási kísérlete, vagy amikor Spud és Tommy a diszkóban beszélgetnek), de azok külön voltak választva a sanyarú rögvalóságtól (a gyerek halála, Begbie egyre ijesztőbb őrjöngései, Renton majdnem aranylövése), itt azonban a vicces jelenetek mellé kapunk egyértelműen kemény jeleneteket, amik el lettek viccelve egy kicsit. De hogy ne csak ekézzem a filmet, kapunk ezek mellé Bruce dokijával (Jim Broadbent) remek szürreális jeleneteket.

Összegezve: nem olyan jó, mint a Trainspotting, de igazságos leszek, mert ez egy kultfilm (vagy azzá fog válni, remélem hamar), és megérdemli ezt az elismerést. A kisebb hibáktól eltekintve 8/10, most már nagyon sajnálom, hogy tavaly nem néztem meg a moziban.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://norton91.blog.hu/api/trackback/id/tr566963039

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.