HTML

Galen

Friss topikok

Címkék

Borgia

2014.06.08. 23:31 G_Norton

Az utóbbi években nagyon felfutottak a "period dramas" titulussal ellátott történelmi sorozatok. Voltak köztük jobbak és rosszabbak is, de szerintem egyikük sem tudta megközelíteni a divatot kiváltó Rómát (és nem a Trónok harcát, mert az HBO csak azért állt neki, mert a Róma sikere mutatta, hogy van erre vevő). Készült sorozat a Római Köztársaság korából, a viking inváziók idejéből, VIII. Henrik uralkodásáról, az angol középkorról, így persze a világ leghírhedtebb pápája és családja, VI. Sándor és a Borgia família sem maradhattak ki.

borgia.jpg

Azonban nem a Jeremy Irons főszereplésével készült Borgiákról (Borgias), hanem a német-francia koprodukcióról, a Canal+ eredeti sorozatáról - egy évvel megelőzve a Showtime sorozatát, akik innen nyúlták le az egészet. Sőt, megpróbálkoztak egy másikkal is, ami az Oszmán Birodalomról szólt volna, csak épp a török Szulejmán, és egy másik "háremes" sorozat miatt nem mertek belevágni. A Borgiákat nagy garral kezdtem, aztán a 3. rész után elvetettem a dolgot, mivel nagyon súlyos gondok voltak vele.

Részben az, hogy a történet egyenetlenségeit, érdektelenségeit a látvánnyal akarták kitölteni: látványos ostromok, öltözékek, látványos terembelsők és külső tájak, ami a magyar háttérembereknek jól jött (teljes egészében itthon forgatták), ugyanakkor 3 évad után kilőtték, mert túl drága volt. Nekem egyéb problémám vele a gyakorlatilag szerializált történetvezetés volt (epizódonként egy-egy felmerülő probléma, amikor Sándor pápa megold epizód végén), nincs feszültség, nincs méltó ellenfél. A többi Borgia elnagyolt, érdektelen szereplők voltak, a kulcsfigura Cesaréra nem is emlékszem a 3 rész alatt, Jeremy Irons meg hiába jó, ha cizellált, hosszú beszédeibe rejtett fenyegetéseivel könnyedén lenyomja a bíborosokat, ez kevés, és nevetséges.

Az európai készítésű Borgia máshogy közelített az alapanyaghoz. Nincs sztárparádé, helyette van remek casting (egy-két helyen biceg, de belefér), nincs fantasztikus látvány, de amíg a forgatókönyv jó, nem tud érdekelni. Ha még tartják magukat a kronológiához többnyire, akkor szinte meg is vettek kilóra.

borgia2.jpg

A történet máshol veszi fel a fonalat, mint a Borgiák: Rodrigo Borgia itt még csak bíboros és pápai alkancellár, messze nem esélyese a választásnak, de mindenáron győzni akar. Elsőszülött fia, Juan, az üresfejű, ellenben nagyképű dugógép Rodrigo szeme-fénye, aki majd egyszer a spanyol trónt is megszerezheti; másodszülött fia, Cesare totálisan mellőzött figura, aki ráadásul úgy pap, hogy nem akar az lenni; és lánya, Lucrezia Borgia kiváló cserealap bármilyen dealhez.

borgia3.jpg

A sorozat egyetlen húzónévszerű-szereplője az az Udo Kier volt, akit képtelen voltam napokig megismerni, kénytelen voltam guglizni, hogy ő játszotta VIII. Ince pápát, aki 2 epizódra hitelesített szerepe miatt sokszor nem láttuk, cserébe sokáig haldoklott. Az utána lefolyó konklávé a sorozat csúcspontja nálam, ahogy egymástól próbálják elcsenni a szavazatokat (mivel azok anonimok, így nem tudni mindig, ki szavaz kire), ha más nem, azért a pár résznyi acsarkodó bíborosért érdemes megnézni (akik ténylegesen egymásnak is ugranak, bizarr látvány).

borgia4.jpg

Ketten emelkednek ki nagyon 2 évad során. Az egyik maga Rodrigo Borgia, akit John Doman alakít: szemrebbenés nélkül hazudik bárkinek, tőrbe csal, átver, nem ékesszólóan, de roppant hatékonyan, egyedül csak a fejedelmi többes állandó alkalmazása tudott idegesíteni. A másik Cesare Borgia, azaz Mark Ryder: adtak egy jó magyarázatot a későbbi pszichopata, őrült, megalomán, paranoid viselkedésére (és milyen egyszerű, hihetetlen), fiatal papként egyszerre dúvad, szerethető fiú, és elveszett, zavarodott ember, kinek haragos fellángolásai miatt még a barátai is tartanak tőle. És meglepően hasonlít a festmények alapján a valódi Cesare Borgiára, nálam mindenben felülmúlta Francois Arnauld-t. Akit még érdemes megemlíteni a többiek közül, az a homoszexuális Della Rovere bíborost alakító Dejan Cukic minden pillanatában látszik, hogy marhára élvezi az egészet, illetve a VIII. Károlyt alakító Simon Larvaron, aki majdhogynem tökéletes volt a sápatag, jobb kezére nyomorék király szerepében, aki mellesleg remek teniszjátékos volt.

borgia5.jpg

Az első évad meglepően hűen követi a valódi történéseket, pedig azt gondoltam volna, hogy kevesebb pénz híján több kompromisszumot kell kötniük. A másodikban már nagyon összébb rántották az idővonalat, mint a Róma második évadánál, de az benne a vicces, hogy a történelmi események mind 1498-1499 táján játszódtak (Savonarola kivégzése, VIII. Nyájas Károly francia király bizarr halála stb), csak épp a családi történések az első évad utolsó része után közvetlenül folytatódik (elvileg 1494-1495). Hogy ezt tetézzük, a 3. évad 1498-tól fog indulni.

borgia6.jpg

A negatívumok: van néhány történelmi tévedés, pl mindjárt a sorozat elején 1492-ben a Rómára törő nápolyi hadsereg, vagy az, hogy Cesare mindenütt ott van, ahol nem kéne ott lennie. A másik, hogy a látvány olcsó, néha nagyon olcsó, pl a 20 emberből álló francia hadsereg (és úgy bármelyik felfegyverzett katonai egység), vagy a gyenge CGI-vel is csak másodpercekre felvillanó Róma képe. Harmadrészt nem értem, hogy Dzsem török herceg (komolyan ez a neve) miért kapott ekkora szerepet, mivel semmit sem tett hozzá a történethez, először azt is hittem, ő a sorozatban a kitaláció.

Összességében a harmadik, befejező évadra várva azt tudom mondani, hogy nem rossz sorozat ez, a Showtime verziójánál jobb, érdekesebb, remélhetőleg a 3. évadot sem fogják elrontani túlzottan.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://norton91.blog.hu/api/trackback/id/tr426261575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.