HTML

Galen

Friss topikok

Címkék

Drink drink drain your glass, raise your glass high

2014.02.14. 22:45 G_Norton

Az elõzõ, picit (nagyon) nem evilági, depresszív bejegyzés után jöjjön a szokásos helyzetjelentés.

Szóval elõször is elhatároztam, hogy könyvet néhány napig nem olvasok még. Eleve a Rise of Endymiont hagyni kellett leülepedni, átgondolni, meggyászolni, még azon is erõsen gondolkozok, hogy egyáltalán érdemes-e más sci-fibe belekezdeni, annyival kisszerûnek tûnnek, + Dan Simmons négyrészes Hyperioni Énekekje szépirodalmi mû. Majd Nick Hornby visszahozza az olvasáshoz való kedvem.

Volt tantárgyfelvétel, és meglepõen sima volt. 41 kredit, 15 tárgy, sok-sok vizsga, meh. Viszont szükség van rájuk, hogy a következõ félév könnyebb legyen kicsit. A tárgyak egész jók, sajnos háromra nem tudok bejárni ütközés miatt, ugyanakkor van 4 Farkasos tárgy, egészen elképesztõen jó tanár. Van Szovák-újratöltve tanárunk is, Forgó, aki hétfõ reggelente úgy sétafikál fel-alá az asztalok mellett, hogy nem tudsz úgy ülni, hogy folyamatosan ráláss, de az órája nagyon jó, egyetemes töri 1500-1700, csak félóra azzal ment el, hogy megmagyarázza, miért helytelen a kurzus címe.

Tehát a vizsgaidõszak nehéz lesz, viszot csak 3 gyakorlatom van, ebbõl kettõn lesz referátum, kettõn dogák, Bizáncon még nem tudni, doga lesz-e, de remélhetõleg nem lesz. Sajnos az órák ideje megint hülye módon jönnek ki, hétfõ még oké, a kedd borzasztó, szerdán csak délutáni órák vannak, csütörtök oké, pénteken Tusor reggel, majd délután két Farkas, szóval so-so.

Ezen kívül más nem nagyon történt: midenki rendben van, egy emberkével nem állok szóba, miután sorozatosan küldött már el a fenébe, aminek csak az okát nem értem - nem mintha érdekelné a dolog, szóval kiegyeztünk némán.

Szóval eddig minden oké, remélhetõleg így is marad minden. And it's not the side-effect of the cocaine.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://norton91.blog.hu/api/trackback/id/tr945905708

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.