HTML

Galen

Friss topikok

Címkék

A futurológiai kongresszus (The Congress, 2013)

2013.12.01. 20:16 G_Norton

Már amikor valamikor nyár elején bemutatták a trailert, vártam ezt a filmet. Eleve vonz az elmebeteg látványvilág, az itt-ott elrejtett filmes gegek, és egy igen jó színésznõvel, Robin Wrighttal a fõszerepben ez eleve telitalálatnak tûnt (nem számítva a rendezõt, Ari Folmant, akinek a Libanoni keringõ c. filmjét régóta vadászom). Idén sikerült az Anilogue animációs fesztiválnak Magyarországra hoznia, természetesen feliratozva - és jól tették.

Adva van nekünk Robin Wright, Sean Penn egykori felesége. Voltak jó filmjei - a hangsúly a volton van -, azóta viszont senkinek sem kell, mert már 44 évesen mit ér a színésznõ, ha csak egy kiöregedett asszonynak tartják? Azonban õ kap egy utolsó lehetõséget - kvázi bedigitalizálják, hogy a következõ 20 évben majd a digitális Robin játszik el minden szerepet, amit ráosztanak, persze a megfelelõ életkorban. Robin hezitál, végül elfogadja az ajánlatot. 20 év eltelik, és meghívja a Miramount stúdió (a Paramount és a Miramax összevonásából) a futurológiai kongresszusra, ahol megvan már a következõ találmány: egy ampullányi vegyi koktél az adott színészbõl, ami miatt az emberbõl akárki és akármi lehet, élhet a maga által épített világban. Robin ezt már nem hajlandó elvállalni, több ezer ember elõtt nemet mond az ötletre - majd egy lövés, és a következõ pillanatban a forradalmárok ellepik a terepet, Robin pedig azt sem tudja, hol áll a feje - megmondom õszintén, tényleg nem egyszerû tartani a léptéket a filmmel. De hogyan ebbõl a beteg világból kijutni?

 

Szögezzük le gyorsan: nyilván a bedigitalizálás a S1m0ne c. filmbõl van, azonban a kreált fantáziavilág és a Mátrix közt egyenlõségjelet tenni... egyszerûen butaság. A Mátrixban nem volt választásod, hogy ki lehetsz, és pont olyan érzés volt látni Neo ébredését a valóságban, mintha hirtelen az ember egy jeges vízzel megtöltött kádba ugrana. Itt a The Congress-ben ez mindenki egyéni döntése volt, hogy õk lehessenek Clark Gable, vagy Errol Flynn a hõskorszakból, vagy akár maga Robin Wright az iszonyú gagyi, jövõben készült scifijébõl.

A rajzolt látványvilág nem véletlenül másolja a 30-as, 40-es évek klasszikus waltdiznis figuráit: ekkor dívtak azok a hírhedt, csillogással telt orgiák, amit el tudunk képzelni: szereposztó dívány, a sötét, üres moziterem a párocskáknak, pia, drog, minden, amit el lehet képzelni - nekem mondjuk pont A Keresztapa regényben bemutatott hasonló jelenete jut eszembe (amikor Johnny Fontaine elviszi a barátját az egyik ilyenre), illetve A ragyogás regénybeli verziójában a szintén igen perverz, beteges éjféli bál (a kutyafejû emberrel). Persze valahol hihetetlenül látványos ez a világ, egy szippantás az ampullából, és repülhetünk a város felett madárszárnyakkal a karjaink helyett, Michael Jackson szolgálja fel nekünk a kaját egy vendéglõben, a repülõgép a szárnyait csapdosva repül, bármi megtörténhet, amit elképzelünk, még azt is, hogy a szemünk láttára 4 szivarozó csótány pókerezik nagy tétben.

Robin Wrightra abszolúte illett a szerep, mintha ráöntötték volna. Mellé jó partner volt a rajzolt állapotban felismerhetetlen Jon Hamm (Don Draper a Mad Menbõl, ha valaki nézi a sorozatot), õ játszotta robin animátorát, aki az elmúlt 20 év alatt beleszerett a nõbe. Egy jó jelenete volt az ügynököt alapító Harvey Keitelnek, és mindig jó látni Paul Giamatti jóllakott óvódás fejét, akár ha Ben Affleck haverját, vagy egy 19. sz-i osztrák nyomozót, ha vagy pedig itt egy fül-orr-gégészt alakít, tényleg. Ja, és ki ne felejtsem Chazz Palminterit, aki már szinte belemerevedett a gengszter/rosszarcú szemétláda szerepébe, itt sem alakít mást, csak itt éppen stúdiófõnöknek hívják.

A film a rettenetes színkavalkádja miatt (és nem ellenére) pontosan azt a hatást éri el, amit mi éreznénk, ha eljutnánk egy ilyen amorális zombikkal tömött partira: rosszul lennénk, szinte kívánnánk az alkoholt, hogy valahogy eltompuljon az agyunk (akarva akaratlanul is a Thin White Duke-ra gondolok). Ezért is lélegeznénk fel, ha kijuthatnánk ebbõl a beteges, agyament marhaságból, ugyanakkor a valódi valóságot látva végtelenül elszomorodik az ember. A hossza ellenére, a néha zavaros váltás, és a S1m0ne-s nyúlás ellenére 8/10-et adok rá, mert Ari Folman ezt jól megcsinálta, meg kell becsülni.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://norton91.blog.hu/api/trackback/id/tr335905768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.