HTML

Galen

Friss topikok

Címkék

Christiane F. (1981)

2013.06.19. 21:34 G_Norton

Több forrás szerint is korának egyik legsokkolóbb regényébõl készült a szintén sokkoló film. Nem is feltétlenül a témája durva, hisz 1981 óta láttunk már rengeteg drogos filmet sok-sok junkieval, mégis kiemeli a többség közül a hangulat, és a zenék megválasztása.

Szóval a többi kábszeres filmtõl attól üt el erõsen, hogy nem felnõttek a fõszereplõi. A címszereplõ Christiane Berlin egyik külvárosában él húgával és anyjával, viszont 12 évesen elege lesz az egészbõl, és elhatározza, hogy mindenképp bejut Európa legmenõbb diszkójába, a Soundba, egyik osztálytársa segítségével. Hamarosan túlvan az elsõ slukkon, majd az elsõ trippen, és nincs megállás, jön a heroin, a prostitúció, a teljes kilátástalanság, a nyomor - mindezt már 13 évesen eléri.

Amiben még különleges, hogy az ekkor már elvileg fejlõdõ, lassan kirakatvárossá váló Nyugat-Berlinben játszódik, és mégis tulajdonképp a mocskot látjuk az elejétõl a végéig, abból is a koszos metrókat, az elhagyatott gettókat, a lepukkant belsõ tereket, melyek mind-mind fájóan európai látképek. Na ja, a Trainspottingban is hasonlókat láttunk, csak az valahogy mégis Skócia és London, nem pedig a kontinens. Meg az már a '80-as évek közepe, néhány évvel késõbb.

A szereplõk is kivétel nélkül elsõfilmesek, a Christianét játszó Natja Brunckhorston kívül senki más nem is lett színész. Maga Christiane totális összeomlását tényleg rossz nézni, 12 évesen teljesen ártatlan, két évvel késõbb pedig az utcasarkon illegeti magát a jellegzetes mûanyag szatyorral. Bár az ebben közremûködõket legszívesebben felpofozná az ember, kezdve attól, aki elõször trippet nyom a markába csak úgy, vagy akitõl végig meg tudja venni a heroint. A fõszereplõ srácot, Detlefet alakító Thomas Haustein (akibe Christiane beleszeret, és végig õt imitálja) egyszerûen remek, ahogy õ is végigjárja a lealjasodás lépcsõfokait, vagy ahogy szenved a leszokás okozta izomgörcsöktõl.

És ez a másik, ami megrázó a filmben: a naturalisztikus ábrázolás. Ami tulajdonképp kimaradt a Trainspotting filmváltozatából, az itt szerepel: a már fentebb említett izomgörcsök, sugárban hányás, a tû vécében való tisztítása, nyakba adott heroinlöket (mondjuk a Trainspottingban a hülye Swan ugye a pöcsébe nyomta az anyagot, illetve a lábcsonkjába is akarta), a végig elég kínos és undorító kézi kielégítés, és egy konkrét homoszexuális aktust is kapunk, az elmaradhatatlan pornóbajusszal (feltûnõen sok pornóbajuszos nyugatnémetet sikerült találni a filmhez).

Fentebb írtam, hogy a zene kiemeli a többi hasonló alkotás közül. Nos, zenékben tényleg csak a Trainspotting elõzi meg (mindenkinek megvan ugyebár az Iggy Popos kezdés a Lust For Life-fal, amint rohangásznak Edinborough-ban, vagy Lou Reed egy-két száma a Transformerrõl), habár itt csak Bowie-számok szerepelnek: mivel a könyv írója, Christiane és a baráti köre, meg a drogosok nagy része Nyugat-Berlinben valamiért Bowie-t hallgatták és imádták, pedig Bowie kokainista (tulajdonképp ennek köszönheti, hogy nem halt meg, nem olyan biztos, hogy a heroinból kijött volna). Utólag kiderült, hogy emberünk jelenléte nagyon jót tett a filmnek, mert vele tudott lenni világsiker, azon nyomban felkapták a mozit, amint õ összeállította hozzá a zenei anyagot, és megcsinálta a filmhez a koncertfelvételt - mivel Christiane életében elõször ekkor nyúlt a hernyóhoz. Bár nekem kicsit fura, hogy 12-13 évesen Bowie-nak öltözzenek a kölykök, bár ekkor már túl vagyunk a festett arcú, tüsihajú Ziggyn, és a villámos Aladdin Sane-en, és már csak a fekete mellény-fehér ing kombó játszott, azért a dalai korántsem voltak oly könnyen fogyaszthatóak, maga a filmben elhangzó Station to Station is egy kokainfüggõ, elkínzott ember kívánságát írja le, hogy haza akar menni Európába. A zenék ezen kívül fõleg a berlini trilógiájából származnak, a Low, a Heroes, és a Lodger c. albumokból, sõt, a Heroes-t németül is hallhatjuk.

Habár ma már nem tûnhet annyira durva filmnek a Christiane F., azonban az, hogy drogos gyerekek a téma, hogy kvázi elõször említik a heroint, és hogy mindez egy olyan Európában készült és lett bemutatva, ami akkor nem szívesen foglalkozott a junkiekkal, vagy éppen nem is tudott róluk, ezért sokkolhatta õket. Nálam 10/10.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://norton91.blog.hu/api/trackback/id/tr755905956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Névtelen Senki 2013.06.20. 10:40:20

Köszi az ajánlót! Hogy én miket hagyok ki. :O De most pótolom. :)

G_Norton 2013.06.20. 12:05:27

Nem mintha nagyon ismert film lenne, én is csak böngészés közben néztem ki.:)